ÚJ VILÁGLÁTÁSOK, LÁTÁSKULTÚRA SZÜLETÉSÉNEK NAGYHETE - FELTÁMADOTT ÚR, EZT IS NEKED KÖSZÖNJÜK!

ÚJ VILÁGLÁTÁSOK, LÁTÁSKULTÚRA SZÜLETÉSÉNEK

 NAGYHETE - FELTÁMADOTT ÚR, EZT IS NEKED

 KÖSZÖNJÜK!

Dr. Békefy Lajos

Látásreform – az üres kereszt új világkultúrája

Észrevesszük-e sokféleképpen kátyúba ragadt világunkról, hogy az egész nagyhét a kereszt egykarú kimozdító emelőjével mire szolgál? Észrevesszük-e azt a hatalmas látáskorrekciót, aminek megvalósítója a keresztet vállalt Jézus húsvéti feltámadása? A bűn, halál, kárhozat, testvérietlenség, irigység kvintettjének kátyújába süllyedt világ bármilyen színes színpadi jeleneteket is produkál, el egészen az oszakai robotcsodákig, a felületesség mögé tekintő emberi szem rádöbben a valóra. Amit református hitünk szülőföldjének lelki tanítója, a Szentlélek teológusa, Rudolf Bohren írt le Tükör által c. versében: „A sötétség hatalmas urát,/aki fogságban tart kicsiket és nagyokat,/Ő győzte le.//A főnökök főnökének/nincs többé hatalma,/amióta Te, Jézus Krisztus/feltámadtál a halálból.//Csak vaksággal vert szemünk/nem látja még ezt”. (Olvasható: R. Bohren, Tanuljunk imádkozni!, Kálvin Kiadó, Budapest. 2011. 155 oldal, fordította dr. Békefy Lajos). Kortársa, a svájci református lelkész, fémikonok alkotója, nagyon is szembeötlő, ébresztő módon alkotta meg azt az „üres” keresztet, amin már nem csak a golgotai keresztre látunk, „belekukucskálva ámuló hitszemekkel az örök csodába”, hanem látjuk a láthatatlant, az üres jeruzsálemi sírt, a világtörténelem első keresztyén vasárnapjának hajnali fényözönét. Az ürességeken át lelki szemeink rálátnak mindarra, ami a kereszthalálban, feltámadásban érettünk (pro nobis) történt.

Pontszerűség helyett üdvözítő folyamat – keresztkultúra, szinoptikus világlátás

Az első, amire a Feltámadott fényözöne ráhull, az maga az Ő története – a titokzatos testet öltés a betlehemi éjszakában, születése Mária méhén keresztül. Ezt lehet eseményként időhöz és helyhez kötve szemlélni, ez a pontszerű látásmód. De lehet úgy is látni, mint Isten világmegváltó terve első megvalósulását. Ez a folyamatjellegű szemlélet, ami új világlátáshoz vezette el a keresztyénséget. Nem átmeneti ideológiához, világnézethez, hanem szinoptikus világlátáshoz, történelem,- emberlátáshoz és értelmezéshez juttatva. Karácsony az első mozzanata az üdvözítés világfolyamatának, az üdvtörténetnek. Folytatása pontszerűen a menekülés Egyiptomba Heródes és a vallási hatalmasságok gyűlölettüze elől. Azért, hogy az isteni tervben szereplő feltámadás megvalósulhasson, és az Isten-Gyermek élete betejesítse az atyai tervet, a folyamat, a processzus szinoptikus látása mindent Istennel összekapcsolva, akaratában gyökerezve néz a földön. Nem csak Jézus, hanem az egyház és népe, minden keresztyén ember életében. Az Istennel összekapcsoló látás fedezi fel az üresen hagyott kereszt kitárt ablakán át, hogy Egyiptomból indulva az az exodus valósult meg, aminek során a megmenekített Gyermek szabadításával a majdani Szabadító személyen jött vissza hazájába. Ez a szinoptikus, az emberit az istenivel összekapcsoló látásmód. Majd a prédikálások, a csodák, a jelek, mind-mind egyszerre helyhez és időponthoz köthetők, de egyben egy hatalmas üdvözítés-folyamat, pneumatikus Szentlélek processzus világüdvözítő tervének sodrásába illenek. Isten szent rokkája pörgeti tovább a Fiúért, megváltásunkért az eseményeket. A keresztre feszítés, az előtte zajló nagy drámai ütközés Kajafás és a Nagytanács, Pilátus és a vallástalan hatalom között része ennek az egyszerre pontszerűséget mutató, egyúttal világmegváltó, kozmikus folyamatba illesztett theatrum mundinak. A világszínpadon azonban Isten terve bontakozik ki, feltartóztathatatlanul. A kölcsönbe adott húsvéti sír, Arimáthiai József tulajdonaként, a pontszerűségben egyúttal felmutatja Isten látószögéből, láttató Lelke által a világtávlat folyamatot. A hatalmas, égig érő nagy cezúrát a sabbat és a vasárnap, a teremtés nyugalomnapja az új teremtés hajnali ébredése között, amikor fellobban a vasárnap Urának, az új időszámítás gyökerének radikálisan más világlátása. Lélek-optika. Aminek nem lesz vége. A teremtésnek egyszer vége lesz, de az új teremtés Feltámadottjának és fényének soha nem lesz vége. Csak beteljesedése, amikor ugyanaz az Úr Jézus, akit gonosz kezek keresztre feszítettek, s akit az atyai kéz leemelt a keresztről, majd kihozott a rothadásból, elküldi Őt újra a világra, hogy végső számadást, majd végső és totális újjáteremtést hajtson véget.

Laodícea valósága a kereszt és a feltámadás kultúrájának keretében

Aki hit által megnyílt szemeket kap, az boldog birtokosa és gyakorlója a szinoptikus látásmódnak, amivel Máté, Márk Lukács, sőt János is a maguk egyszerre pontszerű, helyhez, időhöz kötött Jézus történetét a megváltás folyamataként, pneumatikus processzusként ábrázolják. Óriási dolog, hogy a Bibliában ott van az elévülhetetlen látásmód története. Ezért is szól a világ, világunk, napjaink Laodíceája, hitetlenség, önzés, beképzeltség által megvert világának vaksága közben és ellenére hitelesen, amit a patmoszi látó leírt. „Ezt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire” (értsük jól: se Istenre, se felebarátra, se embertársra, se hitre, se erkölcsre…). „De nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen. Tanácsolom neked, végy tőlem tűzben izzított aranyat, hogy meggazdagodj”. (Értsük jól: ez a megtisztított arany ragyog ott a svájci Boesch Krisztus ábrázolásain, a Mester töviskoronás fején, szíve felett, átszögezett kezein, lábain, pontszerűen jelezve: Ő a kincs és az aranyfedezet egész emberlétünk javára!). „És fehér ruhát, hogy felöltözz, és ne lássék meg szégyenletes mezítelenséged. És végy gyógyító írt, hogy bekend szemed, és láss. Akit én szeretek, megfeddem és megfenyítem, igyekezz tehát, és térj meg!” (Jelenések 3,17-19). Ez új létlátás, amit csak megtisztított, meggyógyított, látó szemekkel ismerhetünk fel. A hit aranyfedezetével, a Krisztusban megtisztított élet fehér ruhájában, ami elfedi önmagunkat, másokat sanyargató önzésünket, borzasztó önigazultságát a mai világnak, ott fenn és itt lenn (Brakelmann). Ezért alkalmazta a svájci református ikonművész a megtisztított aranyat és a bűnbánat, az önismeret tüzén próbálta átvezetni kátyúba jutott kortársait. Hozzátette: az igazi ébredést, ráébredést az új látásmódra, a világ-gyógyító szinoptikus együtt látásra, az Istent világával, s az emberekkel együtt láttató üdvfolyamatra az a tűz hozza el, ami hitre jutásunkkal lobban fel bennünk, és csontjainkba rekesztett izzásként marad velünk mindörökké. Ez az a szent tűz, ami a világ igazi formálója: az emberekből kifele, a kreatív, alkotó, világszépítő, világtisztító, a kereszten át megvalósuló húsvéti világkultúra, s hajtóereje, a belső tűz. Ami átvilágítja Kain gyilkos árnyékát, a halál mélységeit és az emberi létezés titokszögleteibe is értelemadó fényt lop be. Az új szinoptikus együtt látást, Isten-ember együtt látásának világkultúráját, ennek egyszerre megtisztító, megszentelő, új értékrendet szülő aranymívességét, folyamatát, pontszerűséget és eseményszerűséget magas szinten egyesítve szólaltatja meg Bohren imája. Legyen ez mai belső tűzgyújtásunk szikrája:

„Atya – a tűzből szóltál népedhez. Fiú – tüzet hoztál a földre. Szentlélek – tüzes lángnyelvekkel díszítetted gyülekezetedet./Atya, Fiú, Szentlélek, emésztő tűz voltál, vagy és maradsz./ Add, hogy ne féljünk az égési sebektől! Tisztítsd meg ajkaimat tüzeddel! Hamvadjon el hálátlanságom! Tüzelj fel érted!/ Eméssz el engem! Atya, Fiú, Szentlélek, gyújtsd fel a vallások akadályait, amelyek eljöveteled útjában állnak. Hamvaszd el teljesen/ a templomokban lévő képmutatást. S ha imádságom nem talál tetszésedre, és angyalaid sem lelik kedvüket benne, égesd el”!